Irán Haríri maradásában bízik

Ali Akbar Velajati cáfolta, hogy erőszak hatására mondott volna le a libanoni miniszterelnök

MH/MTI – 2017.11.14. 15:07 –

Teherán reméli, hogy Szaad Haríri továbbra is Libanon miniszterelnöke marad - jelentette ki kedden Ali Akbar Velajati. Az iráni legfelsőbb politikai és vallási vezető, Ali Hamenei ajatolláh külügyi tanácsadója egyben cáfolta, hogy a libanoni kormányfő Rijádban november 4-én váratlanul bejelentett lemondását egy feszült légkörben lezajlott bejrúti megbeszélésük okozta volna.

Szaúd-Arábia Szanaa repterét bombázta
A húszi lázadók uralta jemeni főváros, Szanaa repülőterét bombázta kedden a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció, megrongálva annak kifutópályáját és irányítótornyát - közölték kedden nevük elhallgatását kérő jemeni tisztségviselők. Habár a helyreállítási munkálatok azonnal megkezdődtek, a keddi légicsapások éreztetni fogják hatásukat a repülőtér működésében - tették hozzá az illetékesek. Jemenben több mint három éve polgárháború dúl a kormányerők és az Irán által támogatott síita húszi lázadók között, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. A lázadók ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légierővel segíti a kormányt.

Haríri Twitteren jelentette be visszatérését
Jól van, és a következő két napon belül hazatér Libanonba - jelentette be keddi Twitter-üzenetében a tíz napja váratlanul lemondott Szaad Haríri libanoni kormányfő. A november 4-én Rijádban lemondott miniszterelnök nyugalomra intette a libanoniakat, hozzátéve, hogy családja továbbra is Szaúd-Arábiában marad.

Haríri november 3-án utazott a szaúdi fővárosba, miután Velajatival tárgyalt Bejrútban.
"Haríri azt állítja, tanácskozásunkon felszólította Iránt, hogy hagyjon fel beavatkozásával Libanon belügyeibe, de ő nem mondott semmi ilyesmit" - idézte Velajatit az iráni állami televízió. "Találkozónk sem feszült, sem erőszakos nem volt. Mindez hazugság" - hangsúlyozta a magas rangú iráni tisztségviselő.
Velajati a feszültségek szításával vádolta meg Irán regionális riválisát, Szaúd-Arábiát, amiért Rijád, mint fogalmazott, "nem képes elviselni a stratégiai barátságot" Bejrút és Teherán között.
Az ajatolláh külügyi tanácsadója szerint Haríri a megbeszélésükön felajánlotta, hogy közvetít Szaúd-Arábia és Irán között, és ő szívesen vette ezt az ajánlatot. Rijád és Teherán tavaly év elején megszakította diplomáciai kapcsolatait egymással Nimr al-Nimr síita hitszónok szaúd-arábiai kivégzése, valamint az olajmonarchia teheráni nagykövetségének, illetve mashadi konzulátusának megtámadása után. A szaúdi diplomáciai képviseleteket a hitszónok kivégzésén felbőszült tüntetők támadták meg.
Velajati elmondta azt is, hogy Teherán abban reménykedik, Haríri hamarosan visszatér Libanonba és továbbra is elláthatja a kormányfői tisztséget, amennyiben az ország törvényei ezt lehetővé teszik számára.
Haríri vasárnapi interjújában bejelentette, hamarosan hazatér Szaúd-Arábiából. Hozzátette: vissza is vonhatja a lemondását, de csak akkor, ha a Hezbollah szélsőséges síita mozgalom vállalja, hogy kimarad a térség fegyveres konfliktusaiból. Mint mondta, Velajatival tárgyalt Irán elfogadhatatlan beavatkozásáról az arab országokban. Egyúttal azzal vádolta meg Iránt és a vele szövetséges Hezbollahot, hogy "rátették a kezüket" Libanonra. Többek szerint viszont a libanoni kormányfő valójában nem szabad akaratából mondott le - s tartózkodik továbbra is Rijádban -, hanem Szaúd-Arábia kényszerítette erre.