Ulicza TamásÜnnepek a porban

Az arcomat csapdosó hideg elől örömmel menekültem fel a megállóba érkező buszra, amikor hazafelé indultam november 6-án este

Ulicza Tamás – 2017.11.13. 01:21 –

A halottainknak szentelt nap alig múlt el. Még fel sem száradt a vér a pesti utca kövéről, amit a magyar ifjak hullajtottak a szovjet csapatok feltartásáért. Mégis megdöbbenve láttam, hogy az Andrássy úton már a karácsonyi dekorációt helyezik fel a fákra. Persze gyönyörűen fényárba borítja az öreg sugárutat a rengeteg égő, és közel sem az első ez az esemény azok a sorában, amelyekkel az arcunkba akarják tolni az ünnepet. Az üzletekben már hetek óta el akarják hitetni velünk, hogy mindent azonnal meg kell vennünk, mert közeleg a karácsony. A forgalomnak jót tesz persze, ha az emberek úgy érzik, hogy folyamatosan zajlik valamilyen ünnep. És ezért, vagy ezzel párhuzamosan bennünk is átalakul valami: elvész a valódi várakozás, kitolódik, hétköznapjainkba olvad az adventi időszak. November elejétől december végéig tart a két hónapos karácsony, amely alatt „illik” és „elvárt” a rohangálás az ajándékok után, és a békesség és szeretet ünnepe előbb-utóbb az idegességet és a dühöt csalja elő belőlünk. Ember legyen a talpán, aki lelkileg meg tudja élni a várakozást, az emelkedettséget. Porba és sárba rántjuk le szentségüket, a család körében megélt emelkedettségüket.

Sajnos Jézus urunkat már sok ember, család nem azért várja, hogy megváltást, szeretet és boldogságot, hanem hogy drága anyagi javakat hozzon a fa köré gyűlteknek, akik számára a feldíszített fa már nem valamilyen szimbólum, csupán drága holmik terülj-terülj asztalkája.

Nehéz beengedni Jézust a lelkünkbe, ha közben csakis ajándékokat és tennivalókat látunk az ünnep körül. Ha ezek az elfoglaltságok boldoggá tesznek valakit, hát csinálja: díszítsen fát, süssön süteményt, készítsen vagy vegyen ajándékokat, dekorálja ki a házat! De soha nem szabadna elfelednünk: volt már maradéktalanul boldog karácsony sütemény, ajándék és fa nélkül is, de sosem volt még szeretet és az ünnep igazi megélése nélkül. Talán már egyetlen ajándékot sem tudnék felidézni gyermekkoromból, de arra élesen emlékszem, ahogy édesanyám énekli nekünk a Mennyből az angyalt, vagy hogy ilyenkor láthattam azokat a szeretteimet, távolabbi rokonaimat, akik nem éltek ott a közvetlen közelünkben.

S talán mind bólogatunk és helyeslünk, amikor ilyen sorokat olvasunk, mégis mintha elcserélnénk Jézust karácsonnyal, szeretettel és szeretteinkkel együtt harminc ezüstpénzért egy plázában, remélve, hogy a csengő csilingelése helyett az érméké hozza el a boldogságot. De az a harminc ezüstpénz, akár egy játék tűzoltóautó, akár egy wellnesshétvége formájában ölt testet, nem tudja kitölteni azt az űrt, amely bennünk tátong, ha elfelejtettük, miről szól az ünnep. Tegyük hát vissza a bolt polcára a drága ajándékot, helyette adjunk ölelést és szeretetet, és hívjuk meg újra asztalunkhoz Jézust, vagy ha valaki nem hisz benne, legalább azt, amit hirdetett. Mert ahogy Júdás, utólag mi is hiába akarjuk majd visszaváltani ezüstpénzeinket.