Kárpát-medencei szavalóverseny a magyar nyelv napja alkalmából

A kétnapos megmérettetés döntőjében 23 versenyző lép színpadra a Nemzeti Színházban +VIDEÓ

MH/MTI – 2017.11.11. 10:07 –

A magyar nyelv napja alkalmából ma kezdődik a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete közös szavalóversenyének döntője Budapesten.

nemzeti versenyA Nemzeti VERSenyt tavaly rendezték meg először. Fotó: FacebookA Nemzeti VERSeny kétnapos programsorozattá bővült döntőjében 23 versenyző lép színpadra a hétvégén, akiknek egy-egy versklipjét is megnézheti a közönség a Nemzeti Színházban. 

A verseny védnöke a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki  Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő döntőt. A legjobb előadók teltház előtt lépnek fel a Nemzeti Színház Kaszás Attila színpadán, ahol a versmondások mellett a versekre készült videoklipeket is megnézheti a közönség. 

A verseny vasárnap folytatódik, amikor a versmondások mellett a Zichy Szín-Műhely Dolmány Attila rendezésében Arany balladák - másképp címmel mutatja be versszínházi-képzőművészeti előadását, a Kávészünet zenekar pedig Arany-part, avagy koncert Arany János barátai és követői farvizén, a magyar költészet gyöngyszemeivel című verszenei produkciójával lép fel. 

A zsűri tagja lesz a döntő első fordulójában, szombaton Szabó László kommunikációs szakember, Olt Tamás és Fehér Ildikó színművészek, Kiss László rendező és Lutter Imre előadóművész, producer.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2017-ben kiemelt figyelemmel Arany János életművére és költészeti hatására.

A versengés minden mozzanatát, benne az Arany János-emlékév kiemelkedő programjaival, élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny Facebook-oldalán. A döntősök versklipjei a YouTube közösségi videómegosztó portálon is láthatóak.

Az esemény az alábbi videón követhető élőben:

 

A magyar nyelv napját - az Országgyűlés 2011-es döntése nyomán -  november 13-án ünnepeljük, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá tévő törvényt.