Lassuló, jövőre is folytatódó áremelkedést vár a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank szerint a fontosabb gazdasági mutatók tükrében nem számítanak drágának a lakások, nőtt a kereslet, tízből négy új építésű ingatlant késve adnak át

Gazsó Rita – 2017.11.11. 01:24 –

Tovább bővült a lakáspiac az idei év első fél évében, nőtt a kereslet, a piaci forgalom és a lakásárak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lassuló, de továbbra is kitartó lakásár-emelkedésre számít.
A hazai lakáspiacot továbbra is bővülő kereslet, növekvő árak és erősödő piaci forgalom jellemezte az első fél évben, amelyhez fokozatosan alkalmazkodik a kínálat – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Rendszer Elemzése igazgatóság főosztályvezetője tegnap, a jegybank 2017. novemberi lakáspiaci jelentésének adatait összefoglalva. Rámutatott, a hazai lakásárak idén országosan átlagosan tizenöt százalékkal emelkedtek, hasonlóan a 2016-os adatokhoz. Ezen belül az éves dinamika a fővárosban lassulást, a kisebb vidéki településeken pedig gyorsulást mutatott. A jegybank osztályvezetője kiemelte, az évek óta tartó folyamatos és jelentős növekedés ellenére a lakásárak a nemzetgazdasági teljesítmény, a keresetek alakulása, a megtakarítások aránya, azaz a főbb gazdasági tényezők tükrében nem mondhatók magasnak.

A jelentésben olvasható, hogy reálértéken 12,8 százalékos volt az emelkedés, amely a jegybank előrejelzése szerint idén még folytatódhat, lassuló, 11 százalékos dinamikával. Az MNB elemzői úgy vélik, hogy a fővárosi lakásárak már elérték az egyensúlyi szintet, ezért indokolt a piac szoros nyomon követése. Az árak növekedési üteme egyelőre meghaladja az építési költségekét, ami kedvező a fejlesztőkre nézve, ugyanakkor az építőipar teljesítményét érdemben visszafoghatja a szakképzett munkaerő hiánya, valamint a költségek esetleges gyorsuló növekedése – olvasható. Nagy Tamás szerint ez az új lakások átadásának negyven százalékában okozhat csúszásokat a következő időszakban, az épülő ingatlanok átadása átlagosan valamivel több mint fél évet csúszhat – vélekedett. Az MNB jelentéséből az látható, hogy a kiadott építési engedélyek tavalyi ugrásszerű emelkedése után az új építésű lakások száma is mintegy 42 százalékkal nőtt az idei első fél év során az előző év azonos időszakához képest, országos szinten. Csak Budapesten idén 3200, jövőre 7700 új lakás befejezése és átadása várható.

Nagy Tamás kiemelte, hogy a lakáspiac keresleti oldalán valamennyi indikátor a további javulás irányába mutat. Mint mondta, évek óta három-négy százalékkal emelkedik a háztartások reáljövedelme, nőttek a megtakarítások, és jelentősen javultak a munkaerőpiaci mutatók. A piaci forgalom öt százalékkal emelkedett országos szinten, egy év alatt százötvenezer adásvétel jött létre. Fokozatosan emelkedett a hitelből történt lakásvásárlások aránya is az elmúlt időszakban, amelyet a jegybank kiemelten figyel majd – tette hozzá Nagy Tamás. Rámutatott, hazánkban jelentősen bővülhet a hitelezés, európai és régiós összehasonlításban alacsony a lakáshitelezés GDP-arányos szintje.