Kiürül a tank

Jemen november végére üzemanyag nélkül maradhat

MH/MTI – 2017.11.10. 12:22 –

Jemenben várhatóan november végére elfogy az üzemanyag, egy hónapon belül pedig már oltóanyagok sem lesznek az országban, ha a szaúdi vezetésű katonai koalíció továbbra sem engedi be a segélyszállítmányokat Hodeida kikötővárosba és Szanaa repülőterére - figyelmeztetett pénteken az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) jemeni különmegbízottja. 

Meritxell Relano elmondta: az üzemanyagárak 60 százalékkal emelkedtek a hiány miatt. A jemeni kikötőket sújtó blokád miatt súlyos élelmiszerhiány is fenyeget, és fennáll a veszély, hogy felüti a fejét a diftéria a térségben - mondta Relano telefonon genfi újságíróknak nyilatkozva.
Szerdán Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának a vezetője kijelentette: az elmúlt évtizedek legtömegesebb éhínségéhez, emberek millióinak halálához vezethet az, ha a szaúdi vezetésű katonai koalíció továbbra is fenntartja Jemen blokádját.
A helyzet előzménye, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók a minap ballisztikus rakétát lőttek ki a rijádi Háled király nemzetközi repülőtérre. A húszik a rakétacsapást válasznak szánták a Szaúd-Arábia által vezetett nemzetközi koalíció jemeni bombázásaira és blokádjára. A katonai koalíció válaszul több légicsapást mért a húszi lázadók kezén lévő jemeni fővárosra, Szanaára, és megszigorította a jemeni repülőterekre és kikötőkre korábban elrendelt blokádját.
A zárlat előtt az ENSZ világélelmezési programja révén havonta hétmillió jemenit láttak el élelemmel.