Hamis Malevics-festményt fedeztek fel

A Fekete négyszög, vörös négyzet című olajfestmény dollármilliókat érne, ha valódi lenne

MH/MTI – 2017.11.10. 10:42 –

 Hamisítvány az a Kazimir Malevics (1878-1935) absztrakt orosz-szovjet festőnek tulajdonított kép, amelyet 2014-ben egy magánalapítványtól kapott ajándékba az Észak-Rajna-Vesztfáliai Tartományi Műgyűjtemény (Kunstsammlung NRW) az alkotó több mint 40 grafikájával együtt - tudta meg a Handelsblatt című német lap. 

A Fekete négyszög, vörös négyzet című olajfestmény, amelyet Malevics szuprematista korszaka egyik remekművének tartottak, dollármilliókat érne, ha valódi lenne. 

Természettudományos anyagvizsgálatokkal derítette ki két szakértői csoport, hogy a 1915-re datált festmény hamisítvány, minden valószínűség szerint 1972 és 1975 között készült. E vizsgálatok eredményét alátámasztja a festési technika más szakértők által elvégzett vizsgálata is, és az összehasonlítás egy bizonyosan valódi, hasonló egyesült államokbeli Malevics-festménnyel. 

Az ajándékozási szerződés is kötelezte a düsseldorfi intézményt a kép eredetiségének vizsgálatára. A Dr. Harald Hack Alapítványtól ajándékba kapott festmény éveken át kölcsönben a ludwigshafeni Wilhelm Hack Múzeum falán lógott, még a múzeum logóját is róla mintázták. A képet első ízben 1975-ben dokumentálták egy Malevicsről szóló könyvben.

Az ajándékba kapott grafikák eredetisége is kétséges, de a rajzok vizsgálata még tart.

A Malevics-hamisítványok nem ritkák, az orosz avantgárd általában is gyanús terméknek számít a műkincspiacon. A forradalmi idők orosz művészeinek hamisított képeivel hamisítóbandák csalárd módon dollármilliókhoz jutottak a hidegháború korszaka óta.