Tiltólistán az Ambrózia is

Hiába az orvosok gyakori figyelmeztetése, ma is számos hazai beteg meggyőződése, hogy a parlagfűalapú készítmények rendszeres fogyasztása jó hatással van az egészségükre

Forró Péter – 2017.11.10. 01:19 –

Makacsul tartja magát a tévhit Magyarországon, hogy a parlagfűből készült termékek gyógyhatással bírnak.

Mint ahogy azt lapunk korábban megírta, hiába az orvosok és élemiszer-biológusok figyelmeztetése, hogy az ilyen tabletták, teák fogyasztói súlyos toxikus mérgezéseknek vannak kitéve, mégis sok, allergiában szenvedő ember a „kutyaharapást szőrével” elv alapján rendszeresen fogyasztja ezeket a termékeket. Pedig a szakértők váltig hangsúlyozzák: a parlagfűből készített termékekkel nem árt vigyázni, annál is inkább, mert ezek olykor csak évek múlva fejtik ki káros hatásukat, súlyos egészégkárosodást okozva.

Ezért is fontos a hír, miszerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) azonnali hatállyal újabb illegális parlagfűkészítményeket, így az Ambrózia olajkapszulát, a Parlagfű virágeszenciát és a Parlagfű teát kivonta a forgalomból, ráadásul a nem engedélyezett termékek előállítói ellen hatósági eljárást is indított. A NÉBIH által végzett hatósági ellenőrzés ugyanakkor kiterjedt a forgalomból október végén kivont „Istenek eledele” megnevezésű termékre is. Megnyugtató a közlés, hogy az ellenőrök megállapították, a nagykereskedelmi egységek, eleget téve az utasításnak, kivonták a forgalomból ezt a terméket.

A szakemberek szerint mindenképpen érdemes szem előtt tartani, hogy a parlagfűtartalmú készítmények új élelmiszernek minősülnek, ily módon forgalombahozatal előtt, valamennyit uniós szinten engedélyeztetni kell. A szigorú uniós engedélyezési eljárás során az élelmiszerként történő felhasználás biztonságosságát kell egyértelműen bizonyítani. Ezek alapján nem lehet véletlen, hogy parlagfűre és a belőle készített termékekre Európában eddig nem adtak ki engedélyt - írja figyelmeztető közleményében a NÉBIH.