Vb-pótselejtezők: Horvát és svájci siker az első felvonáson

Mindkét párharc visszavágóját vasárnap rendezik

MH/MTI – 2017.11.09. 23:05 –

Nagy lépést tett a világbajnoki részvétel felé a horvát és a svájci labdarúgó-válogatott: előbbi hazai pályán 4-1-re múlta felül a görög csapatot, míg utóbbi idegenben 1-0-ra az északír együttest.

horvát csapatForrás: HNS/Facebook

A horvátok szakvezetője, Zlatko Dalic ezen a meccsen mutatkozott be a nemzeti együttes élén, ugyanis elődjét, Ante Cacicot a csoportban elért második hely ellenére menesztették, mivel az utolsó négy találkozón mindössze négy pontot gyűjtött a gárda.
A svájciak a selejtezősorozat során tizedik sikerüket aratták: ezt megelőzően a magyar érdekeltségű hatosban kilenc győzelemmel és egy, az utolsó fordulóban elszenvedett vereséggel, rosszabb gólkülönbségük miatt szorultak a második helyre az Európa-bajnok portugálok mögé.
Mindkét párharc visszavágóját vasárnap rendezik.

Európai vb-pótselejtező, 1. mérkőzések:
Horvátország-Görögország 4-1 (3-1)
gólszerzők: Modric (13., 11-esből), Kalinic (19.), Perisic (33.), Kramaric (49.), illetve Papasztatopulosz (30.)

Észak-Írország - Svájc 0-1 (0-0)
gólszerző: Rodriguez (58., 11-esből)

Pénteken játsszák:
Svédország-Olaszország, Solna 20.45 
Szombaton játsszák:
Dánia-Írország, Koppenhága 20.45