Varga Mihály: A magyar gazdaság bizonyítványa jobb lett a korábbinál

Az Európai Bizottság közzétette őszi gazdasági előrejelzését

MH/MTI – 2017.11.09. 20:45 –

A magyar gazdaság bizonyítványa egyértelműen jobb lett a korábbinál - kommentálta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Bizottság csütörtökön közzétett őszi gazdasági előrejelzését az M1 tudósítójának

A miniszter elmondta: az Európai Unió az elmúlt hónapok gazdasági növekedésre, ipari termelésre, építőiparra, munkanélküliségre, foglalkoztatásra, keresetekre vonatkozó adatait értékelte, amelyek, úgy tűnik, meggyőzték, hiszen a mostaniban már sokkal kedvezőbb képet adnak a magyar gazdaságról, mint a tavaszi előrejelzésben.

Az Európai Bizottság idén 3,7 százalékos, jövőre 3,6 százalékos, 2019-ben pedig 3,1 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon. A brüsszeli testület gazdasági és pénzügyi főigazgatósága (EcFin) az idei és a következő évre is egy ezrelékponttal javította a GDP növekedésére vonatkozó korábbi prognózisát. 

Varga Mihály kifejtette: az álláspontok egyre közelednek egymáshoz, bár a magyar kormány várakozásai még egy kicsit optimistábbak, a tavaly megkötött hatéves bérmegállapodás a bérnövekedést és a közteher-csökkenést illetően is erőteljesebben hat, mint korábban várták. Ezért van jó ok azt gondolni, hogy idén 4 százalék körüli, jövőre pedig 4,3 százalékos növekedés várható - mondta. 

Varga Mihály a növekedés mellett a munkanélküliségi adatok kedvező alakulását emelte ki, és úgy vélte hogy az oktatási rendszerben elindított átalakítások kedvezőbben segítik vissza az embereket a munka világába. Ezt értékelte az Európai Unió - mondta. Úgy tűnik, a közfoglalkoztatás beváltotta a hozzáfűzött reményeket, az elmúlt egy évben a gazdaság növekvő munkaerő-szükséglete miatt 50 ezerrel csökkent  a közfoglalkoztatotti állomány, amely szavai szerint olyan tartaléka lehet a magyar gazdaságnak, amely a következő évek növekedéséhez biztosítani tudja a megfelelő munkaerőt.

A miniszter az előrejelzéseknél fontosabbnak nevezte a magyarországi személyes találkozókat. Olyan befektetői csoportok jönnek Magyarországra, amelyek alaposan megvizsgálva a helyi körülményeket, beszélgetve intézményekkel, már korábban megtelepült külföldi beruházókkal alakítják ki a véleményüket. Nem véletlen, hogy a piac az elmúlt években sokkal pontosabb képet adott Magyarországról, mint a nemzetközi intézmények előrejelzései - hangsúlyozta.

Örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt időszakban a gyógyszeripar, a vegyipar és az élelmiszeripar jelentősen nőtt, az építőipar magára tudott találni, és növekedése idén egészen látványos. Ez lehet az egyik olyan iránya a magyar gazdaságnak szavai szerint, amely a versenyképesség javításán, a hatékonyság növelésén keresztül segíteni tudja a következő évek növekedését. 

A miniszter szerint fontos az is, hogy a növekedés eredményét, hasznát az emberek is érezzék, hogy azok a munkavállalók, akik hozzájárulnak a magyar gazdaság teljesítményéhez, érzékeljék, hogy a növekedésnek ők is a nyertesei. Ez a fizetések, keresetek növekedésében tud megjelenni, ami lehetőséget ad arra, hogy akár a fogyasztásban, akár a megtakarításban magasabb színvonalat tudjanak elérni.

Az új inflációs adatokkal kapcsolatban megjegyezte: bízik abban, hogy tartható lesz az év végére jelzett 2,4 százalékos infláció, hiszen az elmúlt hónapok inflációs hullámzásai azt mutatják, hogy a 2 százalékos tartományban fog maradni az árváltozás.