Nemzedékeken át szolgáló szellemiség

Hóvári János: Öregdiák-hálózatunk fontos érdekcsoport volt, az Eötvös-kollégisták többsége különböző posztokon szerepet vállalt az új, demokratikus Magyarország megteremtésében

Vitéz Anita – 2017.11.07. 04:00 –

„Tanáraink a szellem kritikus tiszteletére és az elfogulatlan kollegialitásra neveltek bennünket, a vizsgákon pedig kétszer olyan szigorúak voltak velünk, mint másokkal” – mondta a lapunknak adott interjúban Hóvári János történész, diplomata, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és az Eötvös Collegium Baráti Körének elnöke, akit az első hazai szakkollégium, az Eötvös Collegium egykori és mai szerepéről, a generációkon átívelő hagyományról kérdeztünk.

Hóvári-János„Szellemi elitre mindig szükség lesz” (Fotó: MH)
– 2015-ben volt százhúsz éves az Eötvös Collegium. Ön hogyan kötődik az intézményhez?

– Eötvös kollégista voltam 1974 és 1979 között, a kollégiumi évek, az ottani hangulat, a kollégiumhoz kötődő szellemi körök a mai napig meghatározzák gondolkodásomat. Mi, vidéki fiúk és lányok, akik eljutottunk az Eötvös Kollégiumba – akkor már és még K-betűvel, magyarosan írva –, egyszerre lettünk tudatosabb magyarok és európaiak. Noha létezett vasfüggöny, a nyugati nyelvek elsajátításával és a kollégium már akkor meglévő kapcsolatainak köszönhetően sokat tudtunk a „szabad világról”, sőt hébe-hóba át is léphettük oda. A határon túli magyarság ismerete és a közép-európaiság egyetemi éveink alatt ön-azonosságtudatunk szerves része lett, hiszen erdélyi, bácskai, lengyel és cseh kollégista társaink, szobatársaink is voltak. A kollégista barátságok éppúgy életre szóltak, mint az új nemzedékekért való felelősségvállalás is, aminek ma része az Eötvös Colle­gium féltése és persze támogatása.

– Sok minden változott 1895 óta, például ma már ismét C-vel, latinosan írják az intézmény nevét. Mi a véleménye az Eötvös Collegium egykori és mai szerepéről, az elitképzésben betöltött helyéről?

– Az egykori szerep már történelmi és magáért beszél. Az Eötvös Collegium a magyar kultúra egyik formáló helye volt: Kodály Zoltán, Horváth János, Szekfű Gyula, Kosáry Domokos, Benda Kálmán és Keresztury Dezső szellemi öröksége napjainkban is itt él velünk. Ha az ő példájuk a jelenben nem meghatározó, akkor nem velük van baj, hanem velünk. Az Eötvös Collegium nem lehet elefántcsonttorony. Az intézmény szellemisége nemzedékeken át öröklődik, és nem csak a tudomány betű szerinti hagyományát, hanem a szóbeliséget, a kollégisták közti közös nyelvet is megtölti tartalommal. Ezért tartom fontosnak az idősebb, egykori kollégisták és a mai fiatalok párbeszédét.

– Mit kamatoztathatnak ebből a hagyományból?

– A 21. századi magyarságnak éppúgy szüksége van a múlt ismeretére, mint arra az európai és modern nemzettudatra, közösségi tudatra, amelynek az Eötvös-kollégistaság az egyik hordozója. Elitre, főként szellemi elitre, és elmélyült tudású emberekre is mindig szükség volt és lesz. Az Eötvös Collegium nagysága éppen abban rejlik, hogy képes volt ennek a képzésnek a tárgyi és szellemi infrastruktúráját megteremteni, az eredeti célkitűzéssel, azaz a tudós tanárok nevelésével. Ennek pedig akkora ereje volt, hogy az olyan idők után, amikor minden nagy tudású emberre rossz szemmel néztek, a Collegium a saját szellemiségének erejéből ismét talpra állt. Az elitség nem automatikus kiváltság. Tanáraink a szellem kritikus tiszteletére és az elfogulatlan kollegialitásra egyszerre neveltek bennünket, a vizsgákon pedig kétszer olyan szigorúak voltak velünk, mint másokkal. Ezzel állítottak bennünket olyan útra, hogy fel tudjunk emelkedni hozzájuk. Ezt lehet elitképzésnek is nevezni, de szerintem jobb, ha azt hangsúlyozzuk, hogy Bollók János, Unger Mátyás, Gál Ernő és még sokan mások felelősségteljesen, és Keresztury Dezső egykori igazgató jelmondata szerint tanítottak bennünket: Szabadon szolgál a Szellem.  

– Ön az Eötvös Collegium öreg­diák-hálózatának, a Baráti Körnek az elnöke is. Mit jelent ma az Eötvös Collegium Baráti Köréhez tartozni, vagy éppen annak választott képviselője lenni?

– A Baráti Kör az 1970-es években alakult ki, mintája a háború előtti, „régi Collegium” öregdiák-hálózata, az Eötvös Collegium Volt Tagjainak Szövetsége volt. Negyven évvel ezelőtt ez látszólag nem volt több egy baráti társaságnál, valójában azonban fontos érdekcsoport volt, amely komoly szerepet játszott az 1980–90-es évek változásaiban. Az Eötvös-kollégisták többsége különböző posztokon szerepet vállalt az új és demokratikus Magyarország megteremtésében. Idővel az egyesületi formát is felvettük. Nem vagyunk „alumni”: aki tag akar lenni, annak jelentkeznie kell, s a felvételről közgyűlésünk szavaz. Jelenleg hozzávetőlegesen félezer tagunk van. Nagyon jól tudjuk, hogy 1990-ben a magyarság új történelmi úthoz kapott esélyt. Ezen azonban féltő gonddal kell járni, s ehhez szellemiség és öntudat kell. Az Eötvös-kollégisták szerte az országban ennek szellemében teszik azt, amit tenniük kell, közben tanítanak, könyvet írnak, fordítanak vagy épp könyvtárat vezetnek. Nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy a Baráti Kör tagjai 2016-ban elnöküknek választottak.

– Elég szerteágazó tevékenységekben teljesedhet ki egy volt kollégista. Milyen típusú életutak indultak el az Eötvös Collegiumból?

– Az életutakban nagyon sok közös vonás van. A többséget mindig a tudásvágy hajtotta, de hogy ebben ki meddig jutott, az már többnyire a kitartásától függött. Az életutakba sokszor beleszólt a politika is: vagy úgy, hogy elvágta a lehetőségeket, vagy úgy, hogy megtöbbszörözte. A kollégiumnak nagyon nagy szerepe volt a magyar gimnáziumi élet fellendítésében az első világháború előtt, ez a két világháború között is folytatódott, és az 1960–70-es évektől az akkori körülmények között pedig ismét lendületet vett. Az Eötvös-kollégisták többsége tanár, mások nagy hírű professzorként vagy épp miniszterként írták be nevüket a magyar történelembe. A tudományos és egyetemi sikerekről többet beszélünk, mint a gimnáziumi tanári szobák harcairól, ezekről sajnos keveset tudunk, de remélem, megszületnek majd azok a memoárok, amelyekből kiderül, milyen harc zajlott az értékőrzésért Kaposvárott, Veszprémben vagy Debrecenben. Mindannyiunkat jó érzés fogja el, ha egy-egy kollégista sikerét halljuk. Legutóbb a Baráti Kör nevében levélben gratulálhattam Borhy László professzor úrnak, kollégistatársunknak, a Baráti Kör oszlopos tagjának, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora lett.

– Szó esett a gimnáziumi tanárokról, de ezeket a tanárokat is képzik. Történészként és egye­temi oktatóként hogyan látja a mai történész és történelemtanár-képzést?

– Magam is oktatok a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetében, több régi kollégistatársammal együtt, így évek óta napi kapcsolatban vagyok a történész hallgatókkal. Nagyon jó, hogy a magyar egyetemi élet visszatért az osztatlan tanárképzéshez, ebben a rendszerben több lehetőség adódik a tudás átadására. A történészképzés azonban nem csak a kronológia és eseménytörténet ismeretéről szól, hanem a történeti és nemzeti tudat formálásáról is. Fontos, hogy a diákok tisztában legyenek a hagyomány erejével, erre alapozottan közeledjenek modern eszközökkel és formákkal a jelenhez. Sepsi Enikő bölcsészkari dékánnak köszönhetően, aki szintén Eötvös-kollégista volt, a Károli Gáspár Református Egyetemen létrejött a Benda Kálmán Szakkollégium. Az a megtiszteltetés ért, hogy én vezethetem a szakkollégium történész műhelyét.

– Korábban diplomataként tevékenykedett, tavaly a Baráti Kör és az egyetemi oktatói munka mellett elnöke volt a Szigetvár emlékévnek, valamint 2015 óta a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) elnöke is. Hogyan tudja összekapcsolni a tudós világot és a művészvilágot?

– A MANK az alkotóművészeti világ egyik legnagyobb háttérintézménye. Munkám a művészekhez köt, akik nagy tisztelői a bölcsészetnek, az élet, a történelem, a gondolkodás ősi és egyetemes, máig nyúló fonalait keresik. Amikor Zrínyi Miklósra emlékeztünk 2016-ban, a hősi harcok 450. évfordulóján, szinte egybeforrt a tudós és művész világ. A cél közös volt: a magyar emlékezet- és emlékezéskultúra megújítása. Jó érzés volt, hogy a Zrínyi Miklós – Szigetvár emlékvilág újra megmutatásában az Eötvös Collegium Baráti Köre végig mellettem állt.