Madonnák és ifjak képmásai között az Albertinában

„A természet, miután a művészet Michelangelo Buonarroti révén úrrá lett rajta, azt akarta, hogy Raffaello révén a művészet és az erkölcs együttesen diadalmaskodjék fölötte”

Péntek Orsolya – 2017.11.07. 02:47 –

Raffaello munkáiból látható ki­ál­lítás a bécsi Albertinában. A tárlaton láthatóvá válik az az út, amely a vázlatoktól a képekig vezetett. ­A válogatásban helyet kapott a budapesti Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött Ifjú képmása és az Esterházy Madonna is.

rafaelloA Madonna dell’Impannatát a mester tanítványai fejezték be (Fotó: Mario Kiesenhofer)
Az egyik legnagyobb reneszánsz alkotó, Raffaello Sanzio portréi, Madonnái és rajzai láthatók a bécsi Albertina kiállításán, január 7-ig.

A tárlat, amelynek kurátora Achim Gnann, reveláció értékű abból a szempontból, hogy a festmények mellett nagy számban vonultatja fel a művész vázlatait és rajzait is az Albertina saját gyűjteményéből és az oxfordi Ashmolean Museumból. Így a falakon láthatóvá válik a harminchét éves korában elhunyt, ám addig a festészet történetének egyik legjelentősebb életművét megalkotó művész gondolkodásmódja is, az út, amely a vázlatoktól a képekig vezetett.

Ez annál is fontosabb, mert a korban szokásos módon Raffaello nagy műhelyt tartott, így nagyszabású alkotásai közül nem egynek pusztán koncepcióját alkotta meg, a részletek kidolgozásával inasai foglalkoztak.

A bejáratnál a – valószínűleg – 1483. március 28-án, nagypénteken született mester fiatalkori önarcképe fogad, amelyet 1509-ben festett. Az Uffizi tulajdonában lévő képről melankolikus, nyugodt arc tekint ránk.
Ahogy Vasari, a legnagyobb mesterek életrajzírója megjegyzi, „a természet, miután a művészet Michelangelo Buonarroti révén úrrá lett rajta, azt akarta, hogy Raffaello révén a művészet és az erkölcs együttesen diadalmaskodjék fölötte”.

A mondatból nemcsak Vasari Michelangelo-imádata olvasható ki, de az is, hogy a kortársak milyen sokra tartották Raffaellót. Leonardo angyallényei és a michelangelói pantheon embertelen óriás alakjai mellett figurái földi lényeknek tűnnek, olyasvalakiknek, akik köztünk is élhetnének.

Korai, 1503-as alkotása az a Mágusok látogatása című képsor, amelyet a perugiai oltárra festett.
A figurákat mesterétől, Pietro Peruginótól vette át, azonban már itt látható, hogy az alakokat térbe emeli. Mindössze húszéves ekkor: Vasari megjegyzi, hogy a mestere stílusát annyira ismerte, hogy az ő korai alkotásai és Perugino művei közt nem látni a különbséget. Nos, addigra már lehetett látni – csak épp a különbség a tanítványt dicsérte. A mű vázlatai Oxfordból érkeztek a kiállításra. Megvizsgálva a munkát, feltűnik a későbbi Raffaello-jegyek legjellegzetesebbje: hogy a figurák a világos, tiszta, erős fényű ég előtt rajzolódnak ki.

A kiállításon felhívják a figyelmet arra, hogy Raffaellónak 1500 előttről nincs ismert műve, utána azonban már nagymesterként tartották számon. Ekkoriban Umbriában dolgozott, Luca Signorelli és Bernardino Pinturicchio volt, aki inspirálta – utóbbi, felismerve a fiatal művész tehetségét, Sienába is magával vitte Raffaellót. Vasari leírása szerint itt esett meg, hogy a félkész munkát egyszerűen otthagyta, amikor hírét vette, hogy Leonardo lenyűgöző lócsoportot rajzolt Firenzében, és Michelangelo aktjainak is csodájára járnak – így hát továbbállt ő is a Mediciek városába. (Nem sokkal később aztán Siena is a Mediciek városa lett.)

A korai évek egyik érdekessége a Scipio álma: Scipiónak az erény és a bűn közt kellett választania álmában, s mindkettőt egy nőalak testesíti meg. Egyikük könnyű életet, másikuk halál utáni dicsőséget ígér. A falakon látható számtalan rajz közül sok az Albertina tulajdonában lévő mű: a gyűjteményben ötvendarabos Raffaello-kollekció van, az alapító Albert von Sachsen-Teschen herceg nevéhez kötődik a beszerzésük.

Vasari megjegyzi, hogy Raffaello Firenzében már az „új modorban” festette meg Lorenzo Nasi jegyajándékát, egy képet, amely a kisdedet ábrázolja Máriával, és amelynek színezése olyan szép, „hogy az alakok teste inkább elevennek tetszik, mintsem színekkel való ábrázolásnak”.

A korai korszakból származik az a kis portré, amely 1503-as datálású – sokáig önarcképnek hitték, ám a rajta látható fiú legfeljebb 16 éves, míg Raffaello ekkor már húsz volt.

Szent György és a sárkány kis mérete ellenére monumentális hatást kelt – a sárkányt mesebelien gonosz, fekete szörnyetegnek ábrázolja, a képen felismerhető Leonardo Anghiari csatájának hatása. (Leonardo remekműve nincs meg, csak a vázlatai ismertek.)

A Madonnák közül a Berlinből és a madridi Pradóból érkezettek között ott van a budapesti Szépművészeti Múzeumból kölcsönzött Esterházy Madonna is, míg az utóbbihoz készült tanulmányrajz az Uffiziből jött a kiállításra. Ebben a szekcióban tekinthető meg a szintén a budapesti múzeumból érkezett Ifjú képmása is. (Lásd keretes írásunkat.)

A festő nem sokkal később Rómába költözött, s II. Gyula pápa a lakosztálya termeinek festését már rábízta a kor egyéb mestereire, de neki is adott munkát: a Stanzák Raffaello leghíresebb alkotásai. A pápának Vasari szerint annyira tetszett Raffaello munkája, hogy mind a régi, mind a modern mesterek képeit leverette, hogy több teret adjon neki.

Vasari leírja, hogy amikor Michelangelo, összekülönbözve a pápával Firenzébe menekült, Bramante kapta meg a Sixtus-kápolna kulcsát, aki, Raffaello jó barátja lévén beengedte a festőt a félkész munkát megnézni, hogy elleshesse Michelangelo módszereit.

Raffaello addigra híres és nagy mester volt – római palotáját maga Bramante tervezte, híre pedig északra is eljutott, Dürerhez, aki egy temperával festett arcképet küldött neki ajándékba.

Nem sokkal később a pápa rá és Bramantéra bízta a Szent Péter-székesegyház építését. Amikor Bramante meghalt, a munka egyedül rá maradt – ő jegyzi a hosszhajós alaprajzot.

A bécsi kiállításon láthatók a leghíresebb vatikáni freskó, az Athéni iskola vázlatai is, és bemutatják az Agostino Chigi bankárnak készített munkákat is. A Villa Farnesina freskóinak vázlatai is megtekinthetők – a bankár házasságának alkalmából készült művek Ámor és Psziché jeleneteit ábrázolják, a hálószobát pedig Nagy Sándor és Roxane házasságának jelenetei díszítik. Helyet kapott a Palazzo Pitti két Madonnája is: a Madonna dell'Impannatát a tanítványai fejezték be, a most restaurált munkán azonban így is jól tanulmányozható az összes Raffaello-jegy – érdemes megfigyelni a finom kidolgozású arcok életszerűségét. A ki­­állítás utolsó szekciójában a pápai lakosztályba tervezett tapéták rajzai és a Washingtonból érkezett Bindo Altovani-portré is látható. Ezt korábban szintén önarcképnek hitték.

A záró szekció két kiemelkedő darabjai a madridi Bornemisza-Thyssen Múzeum gyűjteményéből érkezett 1516-os fiúportré, amelynek megkapó naturalizmusa olyannyira különbözik a korai arcmásokétól, valamint az Oxfordból kölcsönzött apostolfejrajzok.

Bár Raffaello „erkölcsös” volt festőként, igencsak kicsapongó életet élt. Mindössze harminchét éves volt, amikor meghalt – Vasari szerint halála napja, ugyanúgy, mint születéséé, nagypéntekre esett.


De kicsoda a budapesti fiatalember?

Évtizedek óta találgatják a művészettörténészek, hogy kit ábrázolhat a Budapesten őrzött Ifjú képmása címen is ismert Raffaello-kép. A közelmúltban Alessandro Ballarin padovai művészettörténész arra a következtetésre jutott, hogy Beatrixnak, Mátyás király feleségének az unokaöccse lehet a képen, így már A fiatal I. Ippolito d’Este bíboros képmása címmel szerepel a katalógusban. A mű sorsa kalandos: egy, az Artmagazinban megjelent összefoglaló szerint a kép szerepelt Antonio Barberini 1633-as leltárában mint egy „poéta képmása”, és az alkotót is megnevezik Raffaello személyében. Az 1730-as leltárban azonban valaki már áthúzta a nevét, így később Bernardo Luininek tulajdonították, aztán Peruginónak. Csak a 19. század közepén vált világossá, Johann David Passavantnak köszönhetően, hogy kinek a munkája, ő azonban Urbino hercegét, Francesco Maria della Roverét vélte felfedezni benne. Mások Pietro Bembót, de az ifjú által viselt piros sapkát többen bíborosi kalapnak vélték. Ebből indult ki Alessandro Ballarin is, így jutott el Ippolito d’Estéhez, akinek egyéb arcmásai feltűnő hasonlóságot mutatnak a Pesten őrzött munkával. Beatrix királyné unokaöccsét hétévesen, 1486-ban Mátyás király nevezte ki Esztergom érsekének.