„A migrációs válságot Európán kívül kell kezelni”

A kormány intézkedései könnyebbséget okoznak Németországnak is – mondta lapunknak Völner Pál államtitkár, miután Baden-Württemberg miniszterével tárgyalt

Harle Szilvia – 2017.10.21. 02:11 –

Baden-Württemberg német tartomány a következő években továbbra is évi ötszázezer eurós támogatást biztosít a budapesti Andrássy Egyetemnek – jelentette be még kedden a tartomány igazságügyi és európai ügyekért felelős minisztere. Guido Wolf ezt követően szerdán Völner Pállal is találkozott. Az Igaz­ságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára lapunknak elmondta, a megbeszélésen egyéb témák mellett a bevándorlás kérdése is szóba került.

Völner Pál 20171002Völner Pál: Hazánk szolidáris az Európai Unióval (Fotó: Hegedüs Róbert)

– Miért fontos a magyar állam számára a német nyelvű Andrássy Egyetem?

– Egyrészt Magyarországon jelentős német ajkú kisebbség él, a német gyermekek oktatása anyanyelvi szinten a középiskola elvégzéséig biztosított, de az egyetem által egy olyan felsőoktatási intézmény létesült hazánkban, amely német nyelven kínál mester- és szakirányú továbbképzéseket. Másrészt az Andrássy Egyetemen végzett hallgatók a német nyelvű képzésnek nagy hasznát veszik későbbi munkájuk során bárhol, ahol a német nyelvtudásra van szükség. Harmadrészt, ha hazánk vagy akár Ausztria, Németország történelmére gondolunk, számos olyan kötődés van, ami indokolja, hogy egy ilyen intézmény működjön Magyarországon. Éppen ezért kiváló hír, hogy Baden-Württemberg továbbra is támogatja az intézményt, és továbbra is szeretne az alapítói közösségben maradni Ausztriával és Bajorországgal.

– Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közelmúltban többször említette, hogy Baden-Württemberg tartomány vezetése és a magyar kormány között egyetértés van az uniós külső határok védelméről és a schengeni övezet fenntartásáról. Guido Wolf és ön között szóba került a migráció kérdése?

– Természetesen több téma felmerült, köztük a menekültkérdés is. Ezzel kapcsolatban Wolf úrék ismertették saját álláspontjukat, és mi is ismertettük a magyar kormányét, egyebek mellett az Európai Bizottsággal a kérdésben folytatott vitánkat beszéltük át, illetve azt, hogy hazánk milyen formákban vesz részt az európai szolidaritásban. Utóbbi kapcsán többször hangzott el kritika az unió és Angela Merkel német kancellár részéről is, mondván Magyarország a menekültkvóta elutasítása miatt nem szolidáris más EU-tagországokkal. Hazánk viszont többek között a Hungary Helps programmal, amely Magyarország szerepvállalását és segítségnyújtását szervezi a migrációs területeken, vagy a schengeni határőrizet költségeinek viselésével igenis bizonyítja szolidaritását. Meggyőződésünk, hogy a migrációs válságot Európa határain kívül kell kezelni, és nem Soros György bevándorlást és kötelező elosztást ösztönző tervét kell végrehajtanunk.

– Hogyan vélekedett a kérdésről Guido Wolf?

– Ő az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió politikusa. Németországban a migrációs válság 2015-ös tetőzése óta jelentős változások történtek, mostanra például a korlátlan befogadás is a múlté. Abban egyetértettünk, hogy a problémát csak folyamatos egyeztetéssel lehet rendezni. Amit én rögzíteni szerettem volna, hogy nagy előrelépést jelentene a menekültkérdés és a bevándorlás éles elkülönítése. Magyarország a menekültkérdés kezelésében teljes mértékben a genfi konvenció és a nemzetközi egyezmények alapján járt el a múltban és jár el most is. Hazánk a jogi határzár bevezetésével megakadályozza azt, hogy magukat menekültnek valló, kétes személyazonosságú illegális bevándorlók lépjenek be az unió területére, ez pedig Németországnak is könnyebbséget okoz.