Az iraki hadsereg cáfolja a kurdok elleni hadművelet megindítását

Erbílben magyar katonák is szolgálnak

MH/MTI – 2017.10.13. 14:18 –

Cáfolta az iraki hadsereg pénteken azokat a sajtóértesüléseket, hogy hadműveletet indított kurd erők ellen Kirkuk tartományban. Necsirvan Barzáni, a kurd autonóm régió kormányfője szerint egy esetleges konfliktus katasztrofális eredményekkel járna, amelynek a valódi nyertese az Iszlám Állam lenne.

A hadsereg közös hadműveleti parancsnoksága arról tájékoztatott szűkszavú közleményében, hogy az iraki erők csupán "kereső és tisztogató" műveleteket hajtanak végre az Iszlám Állam dzsihadistáitól visszafoglalt területeken.

Néhány órával korábban az AFP közölte a hadsereg egyik névtelenül nyilatkozó tábornokára, hogy az iraki kormányerők pénteken megkezdték hadműveleteiket a kurdok ellen Kirkuk tartományban. Más hírforrások ezt nem erősítették meg, az AP és a dpa hírügynökség katonai forrásokra hivatkozó jelentéseiből pedig kiderül, csupán az történt, hogy a hadsereg katonái olyan állásokat foglaltak el Kirkuk várósától délkeletre, ahonnan előző éjszaka kivonultak az iraki kurd fegyveresek, a pesmergák.

Erbíl városában - amelyet a menekültek városának is neveznek - egy magyar kiképző kontingens is szolgálatot teljesít.

Katasztrofális következményekkel járna a háború

Háborút robbanthat ki az Erbíl és Bagdad közötti vita - figyelmeztette pénteken Necsirvan Barzáni, az iraki autonóm kurd régió kormányfője a nemzetközi közösséget, amelyet egyúttal felszólított arra, hogy vegye elejét e lehetséges háborúnak.

Barzáni szerint egy fegyveres konfliktus az iraki kurdok és Bagdad között például lehetővé tenné az Iszlám Állam terrorszervezet számára, hogy ismét növelje térségbeli befolyását. Egy lehetséges háború "közvetlen, súlyos következményekhez" vezetne - mondta az iraki kurd miniszterelnök közleményében.