Szijjártó Péter: Teljesen másképp ítéljük meg a helyzetet

A külgazdasági és külügyminiszter ukrán kollégájával tárgyalt az új oktatási törvényükről

MH/MTI – 2017.10.12. 17:21 –

Teljesen másként ítéli meg Magyarország és Ukrajna az ukrán oktatási törvény kérdését - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután ukrán kollégájával tárgyalt.

szijjártó Fotó: Varga Imre/Magyar HírlapA tárcavezető a megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiemelte: ennél is nagyobb baj, hogy a határon túl, Kárpátalján élő magyarok is másként látják a helyzetet, mint az ukrán kormány.

Magyarországnak nem a harc a célja, hanem a megállapodás, hogy a kárpátaljai magyarok ugyanazokat a jogokat élvezhessék, mint a törvény elfogadása előtt - jelentette ki. Hozzátette: azonban amíg a helyi magyar közösség nem mondja azt, hogy elégedett a helyzettel, Magyarország nem tudja feloldani azt a döntését, hogy a nemzetközi szervezetekben nem támogatja az ukrán javaslatokat, az Ukrajnának fontos kérdéseket.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: akkor lehetne eredményes a konzultáció, ha a törvény vonatkozó részét felfüggesztenék.

"Nem az emberek ellen irányul a törvény"

Nem az emberek ellen irányul az új ukrán oktatási törvény, hanem azt szolgálja, hogy minden állampolgár érvényesülni tudjon Ukrajnában - mondta Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, aki hozzátette, minden állampolgárnak a saját anyanyelvén kívül tudnia kell ukránul is. Ukrajna nyitott a párbeszédre kétoldalú és nemzetközi keretekben is - tette hozzá.

Egyetlen iskola sem fog bezárni, egyetlen tanár sem veszíti el a munkáját az új törvény miatt - közölte.

Az Európa Tanács megvédte a kisebbségi oktatást Ukrajnában

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) 80 százalékos többséggel elfogadta az új ukrán oktatási törvényt érintő sürgősségi határozatot, amellyel az Európa Tanács megvédte a meglévő kisebbségi oktatási rendszert Ukrajnában - közölte Németh Zsolt. 

A parlamenti közgyűlés strasbourgi ülésén az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos vitát követően elfogadott határozat alapján szükségesnek látja, hogy javuljanak az államnyelv oktatásának feltételei, de nem tartja indokoltnak átalakítani és kétnyelvűvé tenni az oktatást az államnyelv tanításának érdekében. A tanács véleménye szerint a meglévő egynyelvű kisebbségi oktatási rendszer közepette kell javítani az államnyelv tanításának feltételein - mondta a politikus.

"Ne akarja megmondani az ukrán kormány, hogy mi a jó a kárpátaljai magyaroknak"

Szijjártó Péter az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában a törvény módosításával kapcsolatban úgy vélte: az ukrán kormány ugyan azzal indokolja a módosítást, hogy minden állampolgár jobban megtanuljon ukránul, s ezáltal jobban tudjon érvényesülni, de lehet olyan kárpátaljai magyar, aki magyar közegben szeretné leélni az életét és csak bizonyos szinten akar megtanulni ukránul. 

"Ne akarja megmondani az ukrán kormány, hogy mi a jó a kárpátaljai magyaroknak" - jelentette ki.  Azzal kapcsolatban, hogy az új szabály szerint tízéves kortól az iskolákban az ukrán lesz az oktatás fő nyelve, Szijjártó Péter azt mondta, a magyar gyermekek, akik magyar nyelvi közegben nőnek föl, ha negyedikes koruktól ukránul kell tanulniuk a szaktárgyakat, dupla versenyhátrányba kerülnek: nem tanulhatnak anyanyelvükön, és kevésbé fogják érteni a szaktárgyakat, mint ukrán társaik.

A miniszter kezdeményezni fogja Ukrajna társulási megállapodásának visszavonását

Kiemelte, hogy az ukránok európai integrációja Magyarországon keresztül vezet. Ezt a folyamatot pedig mindaddig blokkolni fogják, amíg Ukrajna nem vonja vissza az oktatási törvény sértő passzusát. Szijjártó Péter azt mondta: folyamatosan növelni kell az Ukrajnára háruló nemzetközi nyomást. Ennek nyomán hétfőn kezdeményezni fogja az uniós társulási tanács összehívását, s Ukrajna társulási megállapodásának felülvizsgálatát.