Bíró Zoltán: A kultúrára is hatott a rendszerváltás

A főigazgató szerint Európa keleti fele még mindig erőteljesebben áll a lábán, mint a nyugati

MH/MTI – 2017.10.12. 13:25 –

A rendszerváltás nemcsak a gazdasági és politikai berendezkedésre, valamint a jogrendszerre hatott, hanem a kultúrára is - közölte a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója csütörtökön Lakiteleken.

Bíró Zoltán A rendszerváltás kulturológiai aspektusai - társadalom- és bölcsészettudományi megközelítések című, az intézet, a Tolsztoj Társaság és a Lakitelek Népfőiskola által rendezett kétnapos konferencia első napján kiemelte: az átalakulás évei nagy megrázkódtatást jelentettek mindenkinek; a kultúra és az életminőség olyan módon változott, amire "azt semmiképp sem lehet mondani, hogy kedvező".

Mindez nemcsak a kulturális élet intézményrendszerét érintette rosszul, hanem a mindennapi életet, a társas kapcsolatokat, a magatartásformákat is, valójában az élet egészét - tette hozzá.

Mint mondta, ebből kilábalva egy újabb szakasz következett, amely nemcsak a migrációt jelenti, hanem mindazt, ami azzal együtt jár - mondta Bíró Zoltán. Szavai szerint már-már térfoglalás, háborús helyzet áll elő, és ebben a "háborúban" Európa ráadásul önpusztító magatartást tanúsít.

A főigazgató szerint Európa keleti fele még mindig erőteljesebben áll a lábán, mint a nyugati. Ez előny, de feladatot is jelent: még az is lehet, hogy Európát éppen a keleti fele menti meg - fűzte hozzá.

Véleménye szerint ebben a helyzetben szerepe lehet a magyar-orosz kapcsolatoknak, találkozóknak, kerekasztal-beszélgetéseknek, konferenciáknak.