Minden tizedik percben meghal egy kislány erőszak miatt, a legnagyobb veszélyben az afrikaiak vannak

UNICEF

TCS – 2017.10.12. 02:31 –

A világon minden tizedik percben meghal egy kislány erőszak miatt – jelentette tegnap az ENSZ Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja, az UNICEF a lánygyermekek jogainak világnapja alkalmából.

A szervezet tavalyi adatai szerint a világ gyermekeinek mintegy negyede, körülbelül 535 millió gyerek él a fegyveres konfliktusok, illetve a természeti katasztrófák sújtotta országok valamelyikében. Ezeknek a kiskorúaknak a háromnegyede valamelyik fekete-afrikai országban él. Az olyan fekete-afrikai országokban, mint Dél-Szudán vagy Szomália, kislányok milliói élnek, akiktől jelenleg is megtagadják alapvető jogaikat – mondta Leila Pakkala, az UNICEF kelet- és dél-afrikai regionális irodájának igazgatója. Pakkala elmondta, hogy a konfliktushelyzetekben a lányoknál kétszer nagyobb a valószínűsége annak, hogy kikerülnek az iskolából, mint a fiúknál, és még több lánynál valószínű, hogy gyermekházasság áldozatává válik. A vész- és válsághelyzetek aránytalanul súlyosan érintik a kislányokat, akik a szexuális bántalmazás, a kizsákmányolás és a gyerekkereskedelem nagyfokú kockázatával kénytelenek szembesülni.