Faggyas SándorA katalán nyúl

Álláspont. Nem csupán Spanyolország népe, de egész Európa feszült várakozással figyelt tegnap este Barcelonára

Faggyas Sándor – 2017.10.11. 01:35 –

Nem csupán Spanyolország népe, de egész Európa feszült várakozással figyelt tegnap este Barcelonára, hogy a katalán parlament elfogadja-e az október 1-jei – jogszerűtlenül megtartott – függetlenségi népszavazás uniós szinten el nem ismert eredményére alapozott függetlenségi nyilatkozatot – és ha igen, a spanyol kormány hogyan reagál erre. Az előjelek a spanyol rendőrség által brutálisan akadályozott referendum és az azt követő kommunikációs háború miatt nem voltak biztatók, mindkét fél a párbeszéd és a kompromisszum keresése helyett beásta magát biztonságosnak hitt lövészárkába. A katalán vezetés bejelentette, hogy napokon belül kinyilvánítja a hét és fél milliós autonóm régió függetlenségét, azaz Spanyolországtól való elszakadását, a madridi kormány pedig kilátásba helyezte, hogy ezt a jogállam minden eszközével – beleértve az erő alkalmazását is – megakadályozza.

A katalán helyzet hasonlóvá vált a játékelméletből ismert amerikai párbajhoz – más néven „gyáva nyúl” játékhoz –, amikor két sportkocsi hajt egymás felé teljes sebességgel, és mindkét sofőr arra számít, hogy a másik rántja el előbb a kormányt. Az veszít, aki „gyáván” félrekapja a kormányt, de ha egyikük sem tér ki, végül mindketten szörnyethalnak. „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen” – sokan Albert Einsteinnek tulajdonítják ezt mondást, amely rendkívül a találó a kataló­niai válsággal kapcsolatban. Mindkét fél, sőt egész Európa érdeke az, hogy a barcelonai és a madridi politikai vezetők térjenek észhez végre, változtassanak eddigi irracionális magatartásukon, amíg nem késő.

A válság megoldása persze nem könnyű, mert mindkét félnek van részigazsága: a Spanyolország alkotmányát, nemzeti szuverenitását és területi integritását védő madridi kormánynak éppúgy, mint a magukat nemzetnek tartó és nemzeti önrendelkezésre törekvő katalánoknak. Az utóbbiak az eddiginél is nagyobb önállóságra törekszenek, a madridi kormány és gyakorlatilag az egész unió azonban nem ismeri el Katalónia független államiságát, és aggódik a régió kiválásának beláthatatlan politikai és gazdasági következményei miatt. Sokan attól is félnek, hogy a katalán függetlenedés precedens lehet más nemzeti kisebbségek számára. Például a szerb külügyminiszter szerint nem is a katalán népszavazással, hanem Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltásával nyílt ki az európai függetlenségi törekvések „Pandora szelencéje”. A román külügyminiszter pedig kijelentette, törvénytelen eldönteni egy ország feldarabolását anélkül, hogy tárgyalnának az illető ország kormányával, amely megtestesíti az állam szerkezetét. Kár, hogy száz évvel ezelőtt nem ezt az „elvi álláspontot” képviselte a Magyar Királyság területi integritásával kapcsolatban sem Románia, sem az első világháborúban győztes imperialista nagyhatalmak, hanem nélkülünk döntöttek rólunk – jól tudjuk, hogyan.

Mindazonáltal ma fontos európai és magyar érdek is, hogy a katalán válság békésen, józan kompromisszum által oldódjon meg. Ehhez mindkét félnek értelmes párbeszédre késznek kell lennie. És bizony engednie is. Tegnap este a katalán elnök bejelentette, hogy bár mandátumot kapott a függetlenség kikiáltására, de néhány hétre felfüggeszti ennek kihirdetését annak érdekében, hogy párbeszéddel lehessen rendezni a vitás kérdéseket. A jelek szerint Carles Puigdemont – talán az utolsó előtti pillanatban – belátta, hogy ha a barcelonai és a madridi vezetés továbbra is arra vár, hogy a másik rántsa el „gyáva nyúlként” a kormányt, annak tragikus csattanás lesz a vége