Forró PéterCsak egy öltés

Az apró szabóműhelybe bekandikált az októberi napsugár, hogy azután egy-két gyűszűn és tűn megcsillanva ismét egy felhő mögé bújjon

Forró Péter – 2017.10.11. 01:30 –

Az öreg mester még egyet taposott a Singer pedálján majd elvágta a cérnát, arrébb tolta székét, és a vendége felé fordult.

– Így van ez, Baratics úr, higgye el, így van. Nem varrat ma már senki, oda a mesterség veleje, ami maradt, az egy kis fércelés, felhajtás, szűkítés. Meglátja, kihal a szakma egy-kettőre, ez olyan biztos, mint ahogy minden gyerek utálja a finomfőzeléket, vagy hogy minden jóravaló kutya megugatja a postást. Bár – mondta némileg töprengve – én ismeretem egy kutyát, bizonyos Mackó névvel szolgálatot teljesítő német vizslát, na, az nyomban a táskás ember nyakába ugrott, úgy nyalogatta az arcát meg a kezét, mintha finom fagylalt lenne. A gazdája – némileg szégyellve bambaságát – váltig állította, hogy Mackó levelet vár, azért ilyen kezes. Persze ezen aztán mindenki röhögött, mondván, ki írna egy kutyának, ha van e-mail is.

– Na, igyunk egy jó kávét – söpörte le térdéről a posztómaradékot az öreg, és felrakta a rezsóra a kotyogót. A focira terelte a szót, mert tudta, hogy vendége – mint annyi millió ember ebben az országban – szakértője ennek a labdajátéknak, ily módon kimunkált, határozott véleménye van a hazai foci állapotáról, a válogatott szerepléséről, a külföldi bajnokságok és különböző kupák esélyeiről és általában mindenről, ami a stadionok környékén történik. Kedvében akart járni Baraticsnak, fontos kuncsaftja volt. Mint régi vágású úriember, olykor komolyabb munkával is megbízta, és két alkalommal is előfordult, hogy komplett, mellénnyel kiegészített öltönyt csinált neki. Így hát az Omniát lassan kortyolgatva, hagyta, hogy Baratics kifejtse nézeteit labdarúgásunk áldatlan állapotáról, felvázolja megújításnak egyetlen lehetséges koncepcióját, majd ennek végeztével – még mindig a zöld gyepnél maradva – a galoppesélyekre térjen, és pontosan összehasonlítsa a hétvégi futamokra a turf által tippelt lovakat a maga meglátásaival.

Az öreg szabó letette a csészét, visszaült a Singerhez, és hallgatta, hogy Baratics miként gombolyítja egyre tovább az egykori futamok, nagy befutók színes fonalát. A varrógép és vendége baritonjának sajátos zümmögő elegye bejárta az apró műhely minden zugát. Hunyorogva kinézett az ablakon, és rácsodálkozott, milyen gyorsan bealkonyult. Hogy repül az idő, gondolta, pedig az aktuálpolitikába még bele sem kezdtek.