Lovas IstvánReferendumok

A népszavazások liberális értelmezése szerint ki kell lépnünk a NATO- ból és az EU-ból

Lovas István – 2017.10.10. 00:46 –

A Katalónia függetlenségéről kiírt október 1-jei népszavazás egyértelmű eredményét elvitató okok közül a legszórakoztatóbb az volt, amikor a spanyol rendőrterrort a tartományra szabadítók kormányát támogató liberális érvelők arra hivatkoztak, az 5,3 millió szavazásra jogosult közül csak 2,28 millió, vagyis a fele sem ment el a referendumra, és akik otthon maradtak, vagyis a többség, azok egyértel­műen a Spanyolországban maradásra voksoltak. Ennél „liberálisabb”, azaz hamiskártyásabb érvet nehéz elképzelni.

Nem csak azért, mert a spanyol terrorgépezet minden módon akadályozta a referendumon való részvételt, de azért is, mert az állításnak pontosan az ellenkezője az igaz. Ugyanis a madridi központi kormány által törvénytelennek nyilvánított és azt minden módon akadályozó szavazás előtt a rendőrség „több millió szavazócédulát kobozott el”, amelyek tulajdonosai nyilván éppen olyan arányban, azaz kilencvenkét százalékban a függetlenedés mellett voksoltak volna. Az előbbi mondatban kitett idézőjel arra utal, hogy az nem képzelgés, hanem idézet a vasárnapi The Sunday Timesból.

Egyébként általában nincs undorítóbb, mint amikor mindig és kizárólag a liberálisok hivatkoznak arra, hogy az otthon maradottakat is be kell számítani akár egy referendum, akár egy országos politikai szavazás mérlegelésénél. Ezt a rájuk jellemző „érvet” természetesen csakis akkor hozzák fel, ha veszítenek.

Ugyanis egy szavazás vagy népszavazás a demokráciák egyik fő aktusa, amelyre éppen a demokrácia miatt az megy el véleményt nyilvánítani, aki akar, kivéve olyan országokban, ahol a szavazást a törvény kötelezővé teszi. Aki úgy dönt, hogy otthon marad, annak joga van később sajnálni tétlenségét, de semmiképpen nem vonhatja kétségbe az eredmény jogosságát és legitim voltát.

De legalább egyszer vegyük komolyan a liberális érvet, és vessünk egy pillantást a hazánk sorsát alapvetően meghatározó két korábbi népszavazásra. Az egyik az 1997 novemberében kiírt referendum volt NATO-csatlakozásunkról. Amelynél tisztességtelenebbet azért tudunk csak elképzelni, mert egy ahhoz hasonlót tartottak 2003 áprilisában is EU-tagságunkról.

Hogy miért volt mindkettő tisztességtelen? Azért, mert mind a NATO-, mind az EU-csatlakozás esetében esélyük nem volt az ellenzőknek, hogy bármiféle médiafelületen elmondhassák érveiket.

Ugye emlékezünk arra, hogy az EBESZ szerint a 2014-es országgyűlési választások nem voltak fairek nálunk, mert a balliberális oldalnak nem állt rendelkezésére elég médiafelület? Tegyük hozzá, most még kevesebb állna rendelkezésükre szegényeknek például a hetilapok terén, ahol csupán tíz balliberális hetilap támogatja őket, és kettő a kormányt. Vagy az alapcsomagban lévő RTL Klub, a Hírtévé és az ATV, szemben a közszolgálatival. Nem is szólva az internet köztudottan erős balliberális médiatúlsúlyáról.

De vissza a NATO-referendumhoz, ahol mind az akkori posztbolsevik/balliberális rezsim koalíció­ja, mind az akkori Országgyűlés pártjai kivétel nélkül a NATO-tagság mellett kampányoltak. A csatlakozással szemben két, parlamenten kívüli párt állt ki. A MIÉP és a Munkáspárt.

A nyolcmillió szavazásra jogosultból majdnem négymillió szavazott, vagyis nem egészen a regisztrált választók fele. A nem szavazatok 14,67 százalékot kaptak. Tehát, ha őket hozzáadjuk az otthon maradók, vagyis liberálisul a látens NATO-ellenes szavazókhoz, akkor ők voltak többségben, és ezért kéretik érvényteleníteni ezt a népszavazást, s otthagyni ezen idejétmúlt, atlantista háborús szervezetet, amely már régen átlépte a transzatlanti határvonalakat is, hogy kéretlenül harcoljon olyan helyeken, ahová senki nem invitálta.

Ami az uniós csatlakozásról kiírt népszavazást illeti, a helyzet még ennél is egyértelműbben alakult. A nyolcmillió szavazásra jogosultból 4,37 millió maradt távol. A csatlakozás ellen 16,24 százalék szavazott, ami a távol maradottak majdnem ötvenöt százalékával együtt liberálisul azt jelenti, hogy több mint hetvenegy százalék nemmel szavazott EU-tagságunkra.

A posztbolsevik/balliberális rezsimet irányító koalíció, valamint az összes parlamenti párt a tagság mellett kampányolt. Szinte a teljes médiaspektrummal egyetemben. A MIÉP és a Munkáspárt ellene állt ki.

A népszavazás előtt a D–209-es ügynök, a francia Becsületrend főtisztje, más néven Medgyessy Péter miniszterelnök kormánya, állami támogatásban részesítette a csatlakozást támogató szervezeteket, de az ellenzők nem kaptak támogatást, amit „természetesen” sem az EBESZ, sem más megfigyelő a világért sem kifogásolt volna. Mert ők cselédek, és ennek megfelelően őket nem elvek és szabályok irányítják.

Az állam hatalmas pénzeket öntött az igen kampányba, például a propagandarendezvények tucatjait tartó Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány létrehozásával, miközben a 181-es hívószámú EU-vonallal hazudozott mindenfajta pozitívumot a bécsi cukrászdanyitással is elbolondítani kívánt magyar szavazóknak.

Miközben tiltott önkényuralmi jelképek használatáért tartóztatták le a Szabad Magyarországért Mozgalom tagjait, akik az unió tizenkét „aranyos” csillagát a vörös csillag és a horogkereszt társaságában ábrázolták egy olyan országban, ahol a jogszabály alól gyakorlatilag mentesített Heineken vidáman viselheti a tiltott önkényuralmi jelképet.

Az ebből levonandó liberális tanulság? Egy illegális, tisztességtelen népszavazás révén, antidemokratikus módon csatlakoztattak bennünket az Európai Unióhoz. Itt az ideje, hogy abból azonnal kilépjünk.

Amit természetesen annak a „demokratikus ellenzéknek” kellene követelnie, amelynek értelmezése szerint a jelenlegi kormányt is antidemokratikusan választották meg, hiszen az egész lakosságnak, sőt a szavazásra jogosultaknak is csak egy kisebb része szavazott a mostani „rezsimre”.